További képek itt

 I. ENYINGI VÁROSNAP

  Főztünk:

 Kakaspörkölt sztrapacskával    




Az Enyingi Borrend tagjainak részvétele a városi napon

 

Enying Város Önkormányzata által meghirdetett városi napon 2015. szeptember 5-én az Enyingi Borrend tagjai is beneveztek a főzőversenyre, valamint csatlakozott Enying Város által összetoborzott főző csapatához  nagyobb  mennyiségű étel elkészítésével. Borrendünknek a marhapörkölt elkészítése jutott, melyet kondérban főztünk meg.

A főzés napján a felállított sátor elején nagy felirat hirdette a Borrend részvételét. A reggeli órákban a nagy mennyiségű eső kissé elkedvetlenített mindenkit, de mikor elkezdődött a munka akkor már nem is számított milyen idő van.

A marhapörkölt készítésekor a borrend tagjai nagy lendülettel fűszereztek és olyan ízt varázsoltak a pörköltnek, hogy miután elkészült az étel, 19 perc alatt az üst teljesen üressé vált, gyakorlatilag elkapkodták a parkban lévő szerencsésebb emberek.

A főzőversenyen a kakaspörkölt párját ritkította az ízével, valamint a köretként feltálalt sztrapacskával. A zsűri értékelése nem is lehetett más, mint az első helyezés.

A sok munka eredménye sikerrel járt, hiszen az ételek jó ízű fogyasztását látva, már senki nem gondolt arra, hogy ez mennyi munkával járt.

A Borrend megalakulása óta ez volt az első alkalom, hogy ilyen jellegű főzőversenyen részt vett a tagok nagy örömére.

Várjuk a következő alkalmat, hogy közösen újabb kihívásoknak tudjunk megfelelni.

 

Simon Edit

 

 

 

Készítette: Képiró László Balázs, 2015, E-mail: admin@enyingiborrend.hu