Enyingi Borkedvelők Rendje

Pallag Mihály (Borlovag, Elnök, Nagymester, alapító tag)  

A szőlőműveléssel már egészen kis koromban találkoztam. Akkoriban mint gyerek, számomra semmi vonzót nem találtam benne, csak kellemetlenségnek, és nyűgnek éreztem, mikor kapálni mentünk, ki a hegybe. A szőlőnk a Fehér hegyen volt, ott, ahol mára már szinte minden szőlőbirtok megszűnt létezni, felváltotta a szőlőtermesztést a nagyüzemi mezőgazdasági növénytermesztés. Visszagondolva, pedig csodálatos hely, hisz a domboldalról a halastó látványa, a csend, csodálatos környezetet teremt annak, ki kicsit félre szeretne vonulni a nyüzsgés elől. Az Öreghegy ezt a hangulatot szintén megadja, bár a halastó látványához kicsit sétálni kell annak, ki igényli a tó közelségét.

Nagyapám, Rózsa Gyula révén ismerkedtem valamelyest a szőlővel, bár akkoriban inkább érdekelt a játék, mint a szőlő művelés. A borral való tevékenységekről nem is beszélve. 

Szeretnék arról is említést tenni, hogy milyen érdekes fordulatokat hozhat az élet. Már nem emlékezem pontosan, hogy hány éves is lehettem, talán 7-8?, amikor az Öreghegyen szüreten voltunk, édesanyám munkatársának családi birtokán, Gál Pista bácsi szőlőjében. Itt találkoztam először életemben a bográcsozással, a szabadban megfőzött étel készítésének, és elfogyasztásának hangulatával. Mi gyerekek hordtuk a szőlőt a szüretelőktől a darálóig. És hogy milyen érdekes az élet, majdnem 40 év elteltével ez a szőlőbirtok az én családom tulajdonába került 2012 év telén, ugyanis ekkor vásároltuk meg. Nem szándékosan ezt a területet szerettük volna, a véletlen és a körülmények összecsendülése hozta így, de nem bánom, és örülök is annak, hogy még a gyermekkori élmények is kötődnek ehhez a helyhez. 

Enying a szülőföldem, az a hely, amelyre mindig tisztelettel, és mosollyal a számon gondolok, hisz óhatatlanul, bárhova nézek, bárkivel találkozom, az emlékek elő-elő törnek. Én büszke vagyok arra, hogy Enyingen születtem, és hogy Enyingen élek, büszke vagyok, hogy enyingi vagyok. Ezt a tiszteletet nem csak a hely, a település, az Öreghegy, a Fehérhegy, és még sorolhatnám Enying különböző részeit, hanem az emberek, az emberi kapcsolatok is megérdemlik. Hisz a környezetünk, ami körül vesz bennünket az emberi kapcsolatokból is áll, sőt!, nem is kevés emberi kapcsolatból! Nagyon is fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat, azt, hogy hogyan is fordulunk egymás felé, mit adunk magunkból, és mit kapunk a közvetlen környezetünktől. Persze azért az éremnek mindig két oldala van, ezt nem feledjük.

Az a környezet, ami körül vesz bennünket, a központjában mi magunk vagyunk, és ez a környezet számunkra akkor hoz kedvező történéseket, ha elmozdítjuk a kedvező irányba. Nem várhatunk másra, hogy majd valaki, aki még talán a személyes környezetünkben sincs, majd ő olyan, számunkra kedvező dolgokat fog megtenni, vagy olyan változtatásokat fog kezdeményezni, ami a környezetünket pozitív értelemben megváltoztatja. Mert ez sem kérdés a számomra, hogy változtatni kell. Változtatnunk kell, és tennünk, hogy az utánunk jövő generáció, gyermekeink élhető, használható, szerethető környezetet kapjanak tőlünk, ami nem csak a szülőhelyük, az a hely, ahova visszajárnak az ősöket meglátogatni, hanem itt élni, érvényesülni is lehetséges, és akár szeretheti is ezt a helyet, mint lakóhelyét. 

Ha nem kezdünk el valamit, ami a jelenlegi helyzeten, a jelenlegi környezetünket megváltoztatja számunkra kedvező irányba, akkor sosem az lesz, amit mi magunk szeretnénk, hanem az lesz, amit mások szeretnének, és az nem biztos, hogy jó számunkra. Ilyen gondolatokkal tele találkoztunk néhányan, és sok-sok átbeszélt délután vagy éjszaka után úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy társaságot, melyet Enyingi Borkedvelők Rendjének neveztünk el.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!